Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum
9024 Győr, Örkény István u. 8-10.
Telefon: +36-96-510-670

A Krúdy Technikum az idei tanévben is megszervezte a szokásos iskolai sítáborát 2023. január 6.-a és 10.-e között. Ez a mostani 2017 óta a hatodik alkalom volt, melyen 61 fő vett részt. Négy oktató segítségével sajátíthatták el a tanulók e csodálatos téli sport alapjait illetve a haladók mélyíthették el a már korábban megszerzett tudásukat. A tábor sikerét jól mutatja, hogy hazaérkezésünket követően már a 2024-es turnusra is többen jelezték részvételi szándékukat.

Egy kis ízelítő képekben az ott eltöltött 5 napról

sítábor1sítábor3

A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kara szervezésében komplex szakmai versenyen vett részt Sóki Rebeka, Gyetykó Evelin, Csomai Barbara és Ugróczi Linda a 11. T osztályból. A fenntarthatóság, újrahasznosítás témakörben rendezett vetélkedőn az 5. helyezést érték el, kiemelkedő projektfeladatukért a Legfenntarthatóbb csapat Különdíjban részesültek. Gratulálunk diákjainknak és Gasparek Ildikó felkészítő tanárnak👏

sopron
 

Színházlátogatás 2022. december 27-én lelkes színházrajongók csapatával.
Az évben még utolsó alkalommal, lehetőségünk volt megtekinteni Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékát a Győri Nemzeti Színházban. Az ízes székely tájszólás, humor és észjárás, a csodás viseletek, valamint a tánc egészen Erdélyországig repítette a nézőket. Az elgondolkodtató előadás a maga misztikumával elnyerte diákjaink tetszését.
Köszönet a szervezésért: Magdics Erika, Verbók Boglárka és Ivádyné Vezse Anikó tanárnőknek

színházszínház1

Áldott, békés ünnepeket kívánunk🎄

Köszönjük a műsort a 9. I osztálynak és Darázsné Köles Katalin osztályfőnöknek.
Köszönjük az OTP Bank támogatását!

karácsony1karácsony2karácsony3karácsony10

 

Szívből gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáraiknak👏

A VI. Országos Schnitta Sámuel Szakmai Csapatverseny regionális elődöntőjét országosan is kimagasló eredménnyel nyerték meg krúdys diákjaink. A legmagasabb pontszámmal jutottak az országos döntőbe. 
 
Szakácsok:
Varga Botond 5/13. C
Börzsei Benedek 11. C
Felkészítő tanár: Bódis István
 
Pincér
Kiss Alíz 5/13. C
Kőműves Tamás 5/13. C
Felkészítő tanár: Kálló László
 
Cukrász
Németh Csenge Mercédesz 3/11.F
Felkészítő tanár: Szabó Ildikó
 
 

fejlec 01

 

A 9. D és 9. E osztály mézeskalács házikót kapott ajándékba Holczmann Bernadett cukrász szakoktató kolléganőtől.

Jót adni jó!

Mindenki örült a meglepetésnek🎄

   mézeskalács2                      mézeskalács1

 

A Tour de Pannon turisztikai versenyen Veszprémben a 12.T osztályból Gál Krisztina, Nagy Korina, Radics Réka a 3. helyezést szerezték meg. Az ország minden részéből érkeztek csapatok. A diákok a prezentációk bemutatása után körbejárhatták az egyetemet is.

Szívből gratulálunk a nagyszerű eredményhez a versenyzőknek és felkészítő tanáruknak, Szeléné Bajmóczi Klárának👏

ajpgbcjpgd

Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon cookie-kat alkalmazunk. A honlap további böngészésével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A weblapról való távozás után adaiból semmit sem tárolunk el.
Ok